Óda az almaborhoz

Figyelmeztetés: Ez nem egy hivatalos forraltblogos bejegyzés! Se forralás, se fűszerek, se pontozás. A poszt csak simán Királyleányka világba kiáltott szívfájdalma, és egy óda az almaborhoz.

Jó almaborhoz jutni igen nehéz ma Magyarországon. Annyira, hogy én még nem is ittam magyar almabort. A Durbints sógor - élményhez (hiszitek vagy nem) fiatal vagyok még, a mindenfelé magasztalt Czider pedig egyelőre csak valami mítosznak tűnik. Állítólagos almanagyhatalomként teljesen érthetetlen ez a hiány. Idegen szájderek émelyítően édes patakjai csordogálnak a kocsmapultokon, és szomorú, ragacsos nyomot hagynak maguk után. De ez nem almabor.

Az első igazi almás élmény egyenesen Németország közepéből érkezett hozzám, és azonnal elvarázsolt, rabul ejtett, magához láncolt. Valódi almabor volt. Illatos, könnyű, szénsavas, benne az alma friss aromája, enyhe édessége, már-már a tenyeremben éreztem a gyümölcs gömbölyű formáját, héjának feszes selymességét. Óriásvetítés indult a fejemben, a hófúvásos márciusi télbe beköltözött a tavasz. Mit tavasz: egyenesen a nyár! Hát ezt szeretném én picit gyakrabban ismételni, ha lehet, igazi nyárban, hazai termésből, de az se baj, ha külföldi, csak jó legyen! 

Valaki tud valami tuti beszerzőhelyet Budapesten? 

## Királyleányka